Nem tudtam hogyan, azt végképp nem hogy mikor történt az, hogy a saját anyám kiismerhetetlen lett számomra. Ahogy fel,s alá járkált a konyhától a nappaliig mélyen gondolataiba révedve, nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy mostanság elég rejtélyes dolgokon járhat az esze.
Igazából a legördögibb ötlete a költözés volt, hiszen tudta jól mennyire szeretek itt lenni.
Ugyanakkor valamiféle gondolattal próbáltam nyugtatgatni magam, ez pedig nem volt más, mint a jó öreg;"Ott majd új embereket ismerhetek meg és új környezetbe kerülök, ami lehet hogy jó hatással lesz rám."
Reménytelenül hitegettem magammal a kamuszövegeket, mert éppolyan ideges voltam, mint mikor anyu közölte velem, hogy máshol jobb ajánlatot kapott munkahely szempontjából, ezért engem is magával akar rángatni az ország másik felébe.
- Beni, mi a jó eget nézel?!
Miközben anya éppen szentségtörésnek számító gondolatmegszakítást vitt végbe, elbambulva motyogtam magam elé.
- Próbálom megfejteni a hihetetlenül idióta elveidet.
- Mit mondtál?
Szívesebben vágtam volna a fejéhez a lehető összes dolgot, ami ellehetetleníti az életem, mégis inkább egy "semmi" szó alkalmasabbnak tűnt a helyzetemet nézve.
Mellesleg még az is odatett nekem, mikor szembesültem a ténnyel, hogy pár nap múlva lesz az 1 éves évfordulója annak, hogy apu elhunyt.
Én, aki mindig egy olyan családról álmodtam, ahol apa-fia életet élhetek, nem pedig anyuci-kisfia elköltözősdit összezárva egy kishúggal, nehezen viseltem ezt a titkolózást.
A mostani életemet felmérve, ennél már csak jobb lesz.
- Jobb lenne, ha kicsit hasznossá tennéd magad és például elmosogatnál, kisfiam.
- Persze, neked úgy is nagyon sok dolgod van, ugye? - kérdeztem ráförmedve, majd indultam a konyhába.
Mióta apu nincs, anya sem a régi. Mindig követelőzik és egy szabad percet sem hagy nekem. Hónapok óta olyan, mint akit kicseréltek, de meg is tudom érteni, hiszen neki is fájt ez az egész.
Elkezdtem sorba pakolni a tányérokat, mikor valamit véletlenül lelöktem az asztalról. Elég nagyot szólt. Lehajoltam, hogy felvegyem és láttam, hogy apu régi karórája maradt még itt.
- Hé, anyu! Miért van itt apu régi órája?
Szinte olyan hangnemben kaptam a választ, mint akit egyáltalán nem érintett meg egy élet elvesztése.
- El fogom adni.
Egész meglepő dolgok hagyták el manapság a száját, de nem értem mire fel.
- Nem túl szép dolog ezt tenni, remélem tudod. - Vágott közbe a kishúgom, Zoé, aki szokásához híven délután 1 órakor kelt fel az ágyból. De még így is ő az egyetlen dolog az életemben, aki miatt érdemes itt lenni.
- Szia húgi! - mosolyogtam, majd a homlokára nyomtam egy puszit.
- Jó reggelt, bátyó és neked is szia anyu.
Mintha réges-rég kihűlt volna a kapcsolat köztünk. Nem úgy állunk egymáshoz, mint akkor.
Elviselhetetlen ez az állapot, de remélem, hogy egy új ház, ahol még nincsenek emlékek, amik mindig felhánytorgatják a múltat, új életet kezdhetünk úgy, mint egy család.
Csak az az egyetlen gond, hogy ez a ház Ő. Ez apa. Ha elmegyünk, elképzelhetetlen távolság fog közénk állni, amit nem tudom, hogy ki fogok-e bírni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése